HAZÁNK EURÓPÁBAN
A már több mint ezeréves Magyarország itt a Kárpát-medencében, sok-sok viszontagság dacára, megfogyva ugyan, de törve nem, inkább reménykedve kezdte a második évezredet. Alig jutott túl az első világ-háború borzalmain, a trianoni sokkon, a második világégés embertelenségein, a szovjet megszállás megaláztatásain, önálló államként csatlakozott az Európai Közösséghez, azt remélve, hogy végre élheti szerény, de saját nemzeti életét.
Úgy tűnik, reményeink, mint korábban is, most is nehezen teljesülnek. Azt mondják egyesek: létezik egy „világerő” /Bogár László/, ami meghatározza az emberi történelem folyamatait. Erről az erőről az a hiedelem, ő dönti el: hogy a világban mikor lesznek termelő időszakok és mikor forradalmak. Visszafelé nézve tényleg azt látjuk, hogy voltak bizonyos ismétlődő ciklusok, amelyek forradalmakba torkollottak. Három ilyenről is tudunk.– A másik akadályozó tényező, hogy napjainkra egyre kevesebb a szabad ember. Sokak számára nem adatik meg az anyagi és a szellemi szabadság minden feltétele: olyan tulajdon és tartalék, ami a tisztes megélhetést és az esetleges szűkös időkre való biztonságot is garantálja. Tudás, ami a tevékenységet eredményessé teszi és megteremti a kultúrélet szellemi feltételét. Akadály továbbá a nemzeti identitás hiánya. Az erős nemzeti állam ugyanis nélkülözhetetlen tényező, hogy egy nemzet prosperálni tudjon. A hatékony gazdaságának és az önvédelmének is elengedhetetlen tényezője. Akadály a szakralitás elapadása is. A „modern” ember belekóstolt a tudományokba. Nap, mint nap érzékeli a technika új és új „csodáit,” megnő az önmaga csodálata. Már-már teremtő, természetfeletti erőnek gondolja saját lényét. /Inkább az értelmiségnél, de más rétegekben is jelentkeznek ilyen attitűdök./ Ez a megalapozatlan önbecsülés vezet oda, hogy az ember elveszíti az Istent, hogy a természetfeletti már nem létezik számára Ezzel társul, hogy az erkölcse is fellazul, megbomlik. A erkölcsöt mindig is a szakralitás alapozta meg, tette hatékonnyá. Ahol a hit csorbát szenved, az erkölcs szükségképpen meginog. Az-az erkölcsi nihilizmus, ami jellemzi társadalmunkat, innen fakad. Ellene, a szabad nemzet megújuló Istenhite az egyetlen hatékony erő!
A fentebb prezentált gondolatok mintegy alapját kívánták lerakni a „Hazánk Európában” című fejtegetésnek. Nem szükséges bizonygatni, köztudott: Magyarország Európa szerves része, több mint ezer éve! A honalapítás óta uralta, 1919-ig, a Kápátok övezte földrajzi egységet képező medence egészét. 1241-ben elszenvedte a tatárok vandalizmusát és két évtized alatt felszámolta a dúlás okozta károkat, sőt szilárddá tette az ország védelmét számos erős vár őrségével. Megvédte Európát a török inváziótól, azzal, hogy elszenvedte országunk egyharmadának l50 éves török bitorlását, folyton küzdve törökkel, némettel, míg-nem ismét egységes országgá lehetett. A huszadik századi csapások ugyan ismét próbára tették és egyharmadára zsugorították országunkat, de életünket csak megnehezítették. A dúlást persze nem voltunk képesek semmissé tenni. Európa pedig részese annak a felelősségnek, amelyet az ország-csonkításért és a háborús károkért hazánk elszenvedett. Mégis részt vállaltunk 2004-ban, abból a heroikus küzdelemből, amit Európa ma folytat a gazdasági, és politikai küzdelmekben. Európával szorosan együttműködve keressük a helyünket és nem csak Európában, a világban is! A magunk értékei és érdekei védelmében megküzdjük harcunkat baráttal és ellenféllel. Ideje lenne, ha Európát, azaz az európai baloldalt tárgyilagos partnerként tekinthetnénk. Sok remény erre ma még nincs. Talán azért sincs, mert a hazai nézetkülönbségek képviselőivel sem tudunk kerek asztalhoz ülni. Pedig ezzel lehetne, kellene próbálkozni. Nincs sok remény, hogy megtaláljuk a nemzeti minimumot, azt a néhány értéket, amit közösen figyelembe véve, együtt dolgozhatnánk nemzetünk szebb és jobb jövőjéért.
A napjainkban esedékes magyar országgyűlési /Németországban rövidesen Nemzetgyűlés lesz a Bundestag neve! Talán időszerű lenne itthon is megfontolni!/ választások lehetőséget adnak, ismét a megkezdet úton történő továbbhaladásra. Minden magyar, állampolgár kötelessége az urnákhoz járulni. A bő párt és képviselő választék azzal is járhat, hogy az x helyét nehezen találjuk. Jó, előre megismerkedni a szavazólapokkal, megkeresve a legjobb megoldást. Magam, további tanácsadásra nem vállalkozom, azon egyszerű ok miatt, miszerint kinek-kinek a magánügye ez a nagyon is közügy, és mindenkinek lelkiismereti dolga, a döntés. Azt viszont kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet arra a mérhetetlen tömegű demagógiára, amit a pártok többsége gátlástalanul folytat. Másokat pocskondiázva és nem ritkán felelőtlen, a lehetőségeket számba nem vevő ígéreteket hangoztatva.
A választást követően folytatni kell a már elkezdett gazdaságépítő, szociális és a társadalmi életet teljességében átfogó, az életnívót is javító politikai munkát. Esedékessé vált a párbeszéd újbóli kezdeményezése, a máig el nem készült kerek asztal szakszerű esztergályozása. Ez a kerekasztal ugyanis nem lehet akármilyen. Időtállónak, masszívnak és történelmünkhöz méltónak kell lennie. Sok-sok párbeszéd fog lezajlani mellette. Egyenlőre, mindössze ásványvíz és néhány pogácsa lesz csupán rajta éh és szomjoltónak. Aztán, talán nem is sokára, pezsgő és malac-pecsenye kerül rája. A jó munka végén parolázunk és drága hazánknak, népünknek biztos jövőt, gyarapodást, jókedvet, újabb ezer évet kívánunk!
Míg a fenti sorokat írtam, jelentek meg az interneten az első fotók a kész Kossuth térről.
Impozáns a megújult épület, az Országház /talán egyszer a Nemzetháza/ és a környezet, a Nemzet Főterét, mint ez így, rendjén való, március 15-én avatjuk, az egész nemzet avatja!
A „Hazánk Európában” című, fentebbi gondolatsor, az idézett esemény miatt, itt megbicsaklott. Olyan események, tények kerültek szóba, amelyek a keserédes hangulatot azonnal felváltják a bizakodás, a remény hangulatával. A közelmúlt jelentős, nekünk fontos alkotási kerültek szóba, és nem csak az alkotásokról van szó, hanem az emberi szellem megújulásáról is, az egymás iránti elkötelezettség növekedéséről is, és nem utolsó sorban, a szakralitás újraéledésének jeleiről is nálunk, itt Európában.